Hogyan indult?

Antoine de Saint-Exupéry

„Ha hajót akarsz építeni, ne azzal kezd, hogy összegyűjtöd az embereket, és kiosztod közöttük a feladatokat. Inkább keltsd fel bennük a vágyat a végtelen tenger iránt.”

Egy újabb könyv?!

„Ó! Egy újabb könyv! Ugyan, mondj egy nyomós okot, hogy miért olvassam el, amikor annyi jobb dolgom is akad!” − gondolhatod joggal. Nos, ilyet én sajnos nem tudok mondani. Nem ismerlek (még :-), így honnan is tudhatnám, miért lenne Neked jó, ha elolvasnád a regényemet. De azt meg tudom mondani, hogy én miért írtam meg. Talán segít a döntésben.

A seholhely-jóhely...

Már gyermekkoromban is faltam a jó regényeket, különösen a sci-fit. Lehet, hogy mindig is elvágyódtam ebből a világból, pontosabban ebből a rendszerből? Pedig akkor még azt sem sejtettem, hogy lesz ez még rosszabb is… Különösen az utópiák érdekeltek. Tudtad, hogy  az utópia „seholhelyet” jelent? De egyben azt is, hogy
„jóhely”! Aztán „az emberélet útjának felén” elhatároztam, hogy magad uram, ha nincsen szolgád − hát megcsinálom akkor magam ezt a sehol-jóhelyet, ha már más nem vette rá a fáradtságot az én szájam íze szerint :-). Egy ökofalut, ahol majd boldogan élünk, amíg meg nem halunk… Talán már sejted is, hogy nagyravágyó elgondolásom sikertelenségbe fulladt. Pedig tényleg nekiláttunk, beleadva apait-anyait. Csak hát hiányzott hozzá az útmutató, a Nagy Ökofalu Könyv, hogy hogyan is csináljuk. És mi tagadás, nem is nőttünk még fel a feladathoz. Morpheusnak bizony igaza volt:
„Más dolog ismerni az utat, és más járni rajta”
Az ötletek, hogy hogyan is nézne ki ez a falu, hogy milyenek lennének a lakói, és hogy hogyan élnék a mindennapjaikat, azonban itt sorakoztak a fejemben. Megtermettem hát a falut a képzeletemben.

Az igazság odaát van?

Így született Angyalhegy. És ahogy írtam a regényt, helyére téve az élet minden fontos területének puzzle-darabkáját, teljesen beszippantott ez az „álomvilág”. És csak szőttem-szőttem a történetet, miközben a magam számára is észrevétlenül úgy meglódult a fantáziám, hogy egyszer csak a tudományos-fantasztikum határán találtam magam; és bevallom, örömmel léptem át a „túloldalra”. De éppen csak annyira, hogy a falum ne elérhetetlen fikció, hanem nagyon is megvalósítható valóság lehessen, ha megvan hozzá a kellő akarat. Mert nem a technológia hiányzik hozzá, csak a tudati szint… De addig is, amíg azon dolgozunk, hogy felemelkedjünk erre a szintre, szükségünk van a vízióra, a célra, amire vágyhatunk, ami felé haladhatunk. A végtelen tenger KÉP-ére, amelyen hajózni vágyunk, és amelyet gondolataink (KÉP-zeletünk) teremtő ereje így könnyebben megformál a valóságban is.  Legalábbis nekem szükségem van Angyalfalura, hogy amikor időről időre elcsüggedek, megfáradok az „itt és most” világban, odautazzam egy kicsit, együtt éljek a falusaikkal, és erőt merítsek abból az örömteli és harmonikus életből, amit ők már megvalósítottak, vagy éppen belefeledkezzem a kalandjaikba. Ez segít megtartanom a hitemet, hogy a jó elnyeri méltó jutalmát, és igenis az utópiák is egyszer valóra − a seholhelyből jóhellyé − válnak.

 Mert ne feledd! Az idő nekünk dolgozik, és az univerzum velünk van! 

Utópia

A szó eredete szerint görög. Az „utópia” kifejezés két görög szó, a „nem” (ou – ου) és „föld / hely” (toposz – τόπος) egyesítéséből származik, a jelentése „seholsem” vagy „sehol-hely”. A szót úgy alkották meg, hogy az eutopia (annyit tesz: jó hely) szóra is hasonlítson. Az eredeti kontextusban a szó mindkét jelentéstartalommal bírt. (Wikipédia)