II. Ébredő erdő

Harry Palmer: Felemelkedés

„Soha nem volt és soha nem lesz semmi kívüled.
A megnyilvánult végtelen, a felfedezésre váró ünnep:
Te vagy az EGY.”

2023. szeptember 20. szerda

„…A délutáni Csigaházépítéstől feldobódva robbant be Annie és Aaron a Sport Palota öltözőjébe.
    – Nem volt időnk hazamenni, hogy rendbe tegyük magunkat. Nyakig sárosak vagyunk.  – Annie nevetve nézett végig a ruháján. – Ez a tapasztás! Valami csúcs! Utoljára kislánykoromban saraztam ilyen jót a Duna-parton. Először berzenkedtünk ki-csit, főleg Aaron, de aztán ő is rákapott az ízére. Ugye, Aaron? – bökte oldalba a fiút.
    – Ja – törölgette Aaron csupa sár arcát a tükör előtt állva. – Pláne, hogy Szíriusz egészen véééletlenül – nyomta meg a szót, miközben egy jelentőségteljes pillantást vetett a pad alatt várakozó kutyára – éppen mellettem rázta le a bundájáról a sarat.
    – Ha egy éve valaki azt mondja nekem, hogy nem kell munkahelyre járnom, hogy a saját kezemmel fogok házat építeni, sárban dagonyázom, lábtengózom, majd meztelenül fürdőzöm egy jéghideg patakban… És mindezt egy isten háta mögötti, mesebeli faluban, amit titkos energiaburok véd, és láthatatlan lények igazgatnak, biztos elküldöm melegebb éghajlatra az illetőt. Még most is sokszor arra ébredek, hogy mindez nem is velem történik, és talán csak álmodtam az egészet. Azért nagyon remélem – tette hozzá Annie –, hogy nem álmodom, és Angyalhegy nagyon is létező valóság, és én valóban itt melegszem a zuhany alatt veletek a geodéziai kupola üvegburka alatt.
Einna viccesen megcsipkedte:
    – Persze hogy itt vagy! Bár ami az isten háta mögötti falut illeti, kikérem magamnak! – A hangja félig tréfásan, félig komolyan csengett. – Nagyon is Isten szeme előtt vagyunk. Nem is lehetnénk jobban! Sőt, nem is a szeme előtt, hanem a kegyelmében. Nem gondolod?...”

~~~
Angyalhegyen beköszönt az ősz. De a szünidőnek a faluban nem szakad vége – hiszen itt nincsen kötelező iskola! Helyette szabadon választható kurzusokon tanulnak a fejlődni vágyó gyerekek (és felnőttek), amelyek a faluban zajló terepmunkák és feladatok köré szerveződnek. A tanulás és az élet itt összefonódik: Ökoházépítés, az anyag és a geometria misztériuma… Az Álmok Ideje… EGÉSZség, öngyógyítás és közösségi szülés… Agyaggubó Szertartás és a Kirajzás Ünnepe… Annie és Aaron meglepetésből meglepetésbe esik, hogy mennyire másként működnek a dolgok Angyalfaluban, mint Falánkföldén. De mi rejtőzik a „függöny mögött”? Milyen – talán a világháború réménél is nagyobb − veszély lebeg a fejük fölött? És mit lépnek erre ŐK, akik az Angyalúton járók életét vigyázzák, miközben a „nemzetközi helyzet egyre fokozódik”?


Előzetes tartalom
ŐSZ:
Szent Lőrinc könnyei
Miféle suli?! – Közjáték a strandon
Rendhagyó tanévkezdés
Tanulj tinó, ökör lesz belőled?!
Egy mágus sosem késik
A Nagygyűlés
Tervezzünk ökoházat!
A tudás átka
A Szarvas Szelídítő
Ahol az anyag, ott a geometria
Síkföldtől Térföldig
Kemence-medence, alomszék és vízönellátó
Frakt-álom
Isten kegyelmében
Művészetek − angyasuli száműzöttei?!
Per Esperanto por la mondpaco
A XXI. század polihisztoraira!
A Barátok Kuckója
A Kirajzás Ünnepe – az Őrködők
Mi itt örökké élünk…
Az Agyaggubó Szertartás
Az Álmok Ideje
Angyalhegyi gyógyítók – a Nyolcasban
KÉP-zelet - a csodálatos elme
Az EGÉSZség felé vezető úton
Tojásfürdő és Teljes-Ember
Hangok Háza – boldog (újjá)születés
Ébredő erdő
Thymona
(F)elfedett titkok – a megosztás
„Sétáltass nagymamát!”
Teliholdas fürdőzés – nyomok a hóban
Szemelvények Angyalfalu könyvtárából II. rész