Rajz- és fotópályázat...

... gyerekeknek és felnőtteknek korhatár nélkül!

A szerző felhívása

Előzmények: 

Számos ok miatt úgy döntöttem, hogy a könyvet magánkiadásban jelentetem meg*. Így aztán, amit csak tudtam, saját magam végeztem el a könyv nyomdakész formába hozásával kapcsolatban. De a kézi rajzolásban sajnos nem vagyok olyan jó…
(*Bár korrekt feltételek mellett nyitott vagyok arra is, hogy a következő kiadásról kiadókkal is tárgyaljak.)

A pályázat tárgya:

Olyan ügyes kezű gyermekeket és felnőtteket keresek, akik rajzot készítenének a könyv borítójához, illetve a falut ábrázoló térképnek és a falu címerének a megrajzolásához. A borító esetében a témához illő fotó is szóba jöhet!

Kik pályázhatnak?

Bárki! Semmilyen megkötést nem támasztok a pályázókkal szemben.

Jutalmak:

  • Az első helyezettek rajza/fotója fog megjelenni a következő kiadás borítóján, illetve a belső borítóra kerülő falutérképen. Utóbbira kerül majd a falu címere!**
    (**Nem egy az egyben! Természetesen előbb egyeztetünk, azaz a borító, a térkép és a címer könyvbe kerülő végső formáját közösen alakítjuk ki.)
  • 2. A legjobb rajzokat/fotókat feltesszük a honlapunkra és a Facebook-os oldalainkra (a szerző megjelölésével, beleegyezésével).
  • 3. Mivel a könyv témája szorosan kapcsolódik az egyéb álmainkhoz (organikus építészet: szupervályog és zsákvályog, Búbosház, ökofalu…), a legjobb rajzokat/fotókat folyamatosan elvisszük a kiállításainkra is.
  • 4. Könyvnyeremény…

Pályázati határidő:

Folyamatos! Amint elfogyott az első kiadás, már készítjük is az új borítót a második kiadáshoz. De aki erről lemaradna, ne csüggedjen! Lesz következő kiadás is, és miért is ne kapjon a könyv új borítót, és egyben lehetőséget egy másik ügyes kezű rajzoló is. Semmi nem kőbe vésett, rugalmasan kezeljük az élet adta változásokat, ezért kérem, hogy folyamatosan figyeld a híreket a honlapon!

Kapcsolatfelvétel a rajzpályázat ügyében:

 E-mail: qaramona@gmail.com